Léna
Ez a fórum válasz picit hosszú lesz azt hiszem, szóval csak az olvassa, akit érdekel :-)
De a poént lelövöm:
AJÁNLOM A FILMET MINDENKINEK.
Rengeteg lesz a SPOILER, anélkül nem tudok a filmről írni, de szólok előre, honnantól.
Láttam a filmet még a megjelenés évében és valahogy semmi nem maradt meg belőle - mondanám, hogy nem is értem miért, de nem lenne igaz. Értem. Akkor még egész egyszerűen nem voltam felkészülve arra, amit most gondolok, ahogyan most látom a világot. Elfelejtettem hát mindent, hogy most újszülöttként vehessem elő, hisz azóta jó pap voltam és “sokat tanultam” :-)
Nagyon tetszett, mind képileg, mind történetileg, mind érzelmileg és zeneileg is.
Az egyetlen ami néha picit zavart, hogy helyenként sötétnek találtam, de ennyi, nem is fontos.
Rendkívüli ötlet a film eleje - és a vége, ami tökéletesen passzol az egész mondanivalójához.
Néhányan talán zavarónak találhatják, hogy a film egyben tudományos sci-fi, spirituális (kvantumfizikai) felhanggal
(vagy méginkább fordítva)
plusz romantikus film is, de mindenképp nagyon erős benne az érzelmi töltet - na ehhez kellett nekem hozzáöregedjek, hogy egyben szemlélhessem mindezt. De az összetevők külön-külön is érdekesek.
INNEN SPOILER-ek lesznek, aki még nem látta és megnézné, az NE OLVASSA TOVÁBB!
De komolyan, megfosztod magad a tiszta véleményformálástól.
Utólag mindez érthető lesz :-)
Talán a kvantumfizika topicban lenne ennek a filmnek a helye, ahogyan az idővel bánik.
Abszolút egyetértek vele, hogy idő nincs - legalábbis abban a formában, ahogy mi érzékeljük.
Múlt-jelen-jövő szimultán létezik és oda-vissza kölcsönhatásban van.
Visszafelé nézve a filmre rendkívülinek találom, hogy az eleje, ami ugye halállal végződik, bennünk valahogy (bennem legalábbis) múltként értelmeződik, nyilván a halál véglegessége miatt. De mint később kiderül, ez a jövő.
A vége pedig, ahol “kezdődik” a dolog, az ugye a múlt, hisz kilenc hónap múlva leszünk a film elején….
Közte pedig a jelen, tulajdonképpen “jó helyen”
Bár közben folyamatosan bekavar a jövő, amit könnyen múltként is értelmezhetünk - a kislány halála miatt.
Csodálatosnak és szinte zseniálisnak találom az időparadoxon huszárvágásos feloldását is a kínai pasi szövegével:
- Felhívott.
- Felhívtam? Nem is tudom a számát!
(megmutatja a telefont)
- Most már tudja.
oda-vissza kölcsönhatás, ahogy írtam.
Nagyon tetszik, ez szinte “én vagyok” :-)
A zene remekül passzol ehhez a kettősséghez. Az eleje és a vége szöges ellentétben áll a közepével, ami disszonáns, zavart keltő, dallamtalan, tulajdonképpen csak effekt, zaj - illik a néző zavarához és értetlenségéhez, hogy
“akkor most hogy is van ez?”
Meg a történethez is, ami ezen a ponton szintén kissé zavaros és kérdésekkel teli.
A végére mindez kitisztul és múlt-jelen-jövő remekül megjelenik a zenében - egymásnak ellentmondó zenei frázisok által.
Lassú, kitartott hangok és üres hangközök, mint a megkövesedett múlt,
felette pedig (az aljához képest gyorsan) mozgó szólam mint a változó idő,
és mindehhez egy dallam, ha úgy tetszik a jelen, ami a film érzelmi oldalát jeleníti meg.
Az egész együttes hatása maga a végtelen. Minimalista, de pont ezért tökéletes.
És a kedvenc mondataim:
“Ha látnád az egész életedet, változtatnál rajta?”
“Elfelejtettem, mennyire jó, ha átölelsz.” (ami holnaptól kezdődik…)
