Ma reggel azzal a gondolattal keltem, hogy miképpen lehetne az embereknél ezt a hatalmas csüggedést és félelmet kiegyensúlyozni valami pozitív gondolattal? Minden reggel ugyanaz a műsor megy , akár a rádiót kapcsolja be az ember , hogy meghallgassa az időjárási előrejelzést, akár valakivel élőben beszél. Covid rendszer van most…. Szinte nem létezik semmi más téma.
Én a kommunista időkben nőttem fel. Az esti kijárási tilalom, a félelem elültetése, a tévéből hangzó propaganda erősen hasonlít a mai eljárásokhoz. Hallottam ma, hogy államosítják a magánintézményeket….
Nagyon nagy kár, hogy ennyire lassan enged fel az embereknél a hiszékenység. Nyílván mindig kell valamibe kapaszkodni, ha nincs más, akkor a félelembe. Nem sokáig tart meg, hitvány kapaszkodó.
Sokan erősen kapaszkodnak abba a hiedelembe, hogy ha mások fertőződtek, ETTŐL ők is azok lesznek. Ez annyi, mint ha azt mondanánk, hogy ha valaki pl irigy, azért az, mert ember, vagy azért , mert férfi vagy azért , mert nő, stb.. S ha ő irigy, akkor okvetlenül elkapjuk az irigységet? Tényleg így műkődik a valóság? Ilyen szimplán? Ennyire tudatlanul tekintenénk önmagunkra , mint létezőkre? Ha ez így lenne, akkor boldogságunkért se kéne tegyünk egyebet, mint megfertőztetnénk magunkat egy boldog emberrel. Kész. Csak úgy. Közelebb mennénk hozzá mint egy méter és nem tennénk fel a maszkot. Tényleg ilyen racionális lenne és ennyire steril lenne az élet műkődése és szerkezete?
Az embert 95% ban a tudattalanja vezérli. Ha hiszi, ha nem, ha tud róla , ha nem, ez így van.
Amikor az ember nem hordoz magában haragot, neheztelést, magyarán, nem termel mérgeket, nincs életellenes beállítódása tudattalanul, akkor nem lesz beteg. Ha nem keletkezik benne elváltozás, nem termel a szervezet ellenanyagot. Minek? Miért tenné? Az ilyen ember egészséges.
Mégis, az a divat kezdi járni, jókora butaságba és félrevezetésbe csomagolva, hogy márpedig ezután dolgozni, vásárolni, kezeléseket végeztetni úgy lehet, ha védettségi igazolványt mutatnak fel. Vagyis muszáj védekezésbe kapcsolni, ha látunk ellenséget, ha nem.
Vagyis ezután egészségesnek lenni egyenesen vétek? Muszáj lesz addig buherálni oltással, tesztekkel az embert, ameddig annak legalább tudatossági szinten ellenségképzete keletkezik (mert erőszakosak vele) ? Mára csak a mesterségesen megteremtett egészség lesz értékes? Az ember erre sírjon vagy nevessen?
Nem, nem fog az élet rendje megváltozni semmiféle tudományos kitaláció hatására. Nem , nem fog megváltozni az élet szervessége , bármennyire akarják hatalomra juttatni azt a tudományt, amelyik erőszakosan akar beavatkozni és mindenáron be akar avatkozni abba a kozmikus rendbe, amelyik évezredeken keresztül vezényelte az életet , örök törvényekre alapozva. És amelyik rendet, a tudomány megfigyelheti, de nem módosíthatja. Kellően szerény orvosok és tudósok ezt nem is cáfolják. Az ilyen tudósok magától értetődően látják, hogy az élet rendje nem hatódik meg az ügybuzgóságon.
Valamelyest abba tudok belenyugodni, hogy ezen a mocsaran keresztül, amiben dagonyászunk gloabálisan, csak-csak el lehet jutni oda, hogy felfedezzék : az ember kizárólag önmagáért bír felelős lenni, saját bőrében csak ő élhet. Ha azt képzeli, hogy a szenvedései kívűlről keletkeznek befele és nem fordítva, számára így is fog tűnni, és így is fog járni, mindaddig, amíg magára ébred. Nem jól fog járni, hanem úgy fog járni, ahogy önmagát szabályozza: ha belülről kifele , akkor jól, ha kívűlről befele , akkor az enyhén rossztól, az erősen rosszig fog járni. Nincs más.
Lehet, hogy ez a sok butaság, ami el van terjedve, leszoktatja lassan-lassan, generációs léptékben az embereket arról, hogy levetkőzzék a hiedelmeket, a megfelelési kényszereiket, az ábrándokat ne tévesszék össze a teremtő képzeletükkel. Hátha ráébrednek, hogy fontosabb önmagukat megismerniük, isten igazából , mint csapódjanak ide-oda, megfelelési és kiszolgáltatottsági kényszerképezetektől hajtva.
Hátha ráébrednek , hogy ábrándokba, kényszerképzetekbe, félelembe kapaszkodni annyi, mint éppen, hogy beteggé válni! Gyógyulni nem lehet ugyanolyan képzetekkel, mint amelyektől beteggé válunk.
Metamorfózis zajlik, mint már annyiszor az emberiség történetében. Kérdés: mivé válunk, merre változunk? Még lejjebb süllyedünk? Még ennyi se lenne elég a magunkhoz téréshez? Tényleg kell a teljes emóciómentes robotkorszak hozzá?
