További kedv hozóként: Bogár Lászlónak ez a véleménye róla 🙂
Vélemény és vita (Ne) Nézz fel!?
Talán megbocsátja a Kedves Olvasó, ha rendhagyó módon egy filmajánlás lesz az új évben az első írásom
- JANUÁR 3. HÉTFŐ. 4:49
Ez önmagában még nem volna talán baj, de az már igen, hogy paradox módon egy rossz filmet ajánlok. A Ne nézz fel ugyanis, mert erről a filmről van szó, egy rossz film, hazug és aljas film, kaotikus és destruktív, degenerált bomlástermék egy hazug, aljas, destruktív és degenerált világról, ami már valóban csak undorító bomlásterméke valaha volt önmagának. Így aztán valójában zseniálisan „ki van találva” ez a film, és mindenképpen meg kell nézni, még akkor is, ha az aljassága mellett ráadásul idegesítően vontatott, logikátlan is, a benne szereplő szupersztárok pedig mélyen önmaguk képességei alatt teljesítenek, kidolgozatlan és hiteltelen karakterekben feszengve.
Az egyetlen briliánsan kidolgozott szerep, talán nem véletlenül, egy médiacelebé, aki megrendítő erővel képes a súlyos és mély drámát is megmutatni ebben a filmben, amely műfaját tekintve is összevissza csúszkál a katasztrófafilm, a társadalomkritika, a paródia és a burleszk között. Mielőtt a mélyebb rétegekre utaló kétségtelenül fontos (ezért kell megnézni a filmet) üzenetekre rátérnék, röviden magáról a történetről néhány mondat.
Akár a szokásos katasztrófafilm is lehetne, pontosabban e szokásos klisékkel dolgozó filmek paródiája, mert kiderül, hogy egy Mount Everest méretű üstökösmag száguld a Föld felé, és ha a világ nem egyesíti minden erejét az eltérítésére, akkor újabb kihalási esemény következik be bolygónkon, az ember nevű élőlény pedig nyomtalanul eltűnik. Ez eddig a klisé, de itt váratlan fordulat nyomán minden másképp lesz, mint a katasztrófafilmekben szokásos, mert megmutatkozik a mindent eluraló lelki, erkölcsi, szellemi széthullás és káosz.
Megmutatkozik az uralmon lévők végtelen korruptsága, primitív rövidlátása, aljas kisszerűsége és az alávetettek degenerált idiotizmusa. És az, hogy az utóbbiak nem mellesleg választópolgárok is, de persze anélkül, hogy a leghalványabb sejtelmük lenne arról, hogy miről is döntenek, amikor szavazni mennek. Megvalósult tehát a szabadság és egyenlőség, ez azonban a destruktív degenerált indulatok „szabadsága” és a világ elemi szintű megértésre való teljes képtelenség, az üres felszínes globális minimálén ostobaságának „egyenlősége”.
És éppen ez az, ami miatt mégiscsak meg kell nézni ezt a filmet, mert e sajnos valóságos látlelet alapján aljas és destruktív módon azt sugallja, hogy az egész emberi létezés céltalan és értelmetlen, következésképp teljesen reménytelen is bármiben hinni és bármit remélni, az ember úgy, ahogy van, pusztulásra ítéltetett. Nagyjából ötpercenként hangzik el újra és újra a főszereplők valamelyikétől, hogy „b…szd meg, nem mindegy már, úgyis minden mindegy, nem?”
Ebben a helyzetben a világot elpusztító üstökös inkább már csak egy logikus végítélet, hisz az emberi nem már halálra ítélte önmagát, és éppen buzgón végre is hajtja az önmaga elpusztítására irányuló ítéletét. A film készítőinek destruktív logikája mindezt nem úgy értelmezi, hogy e végzetes önfelszámolás legmélyebb oka az Istennel való szembefordulás, hanem úgy, hogy mindez a végső bizonyíték Isten létezésének feltételezésével szemben.
Az istenhit már csak önmaga szánalmas paródiájaként jelenik meg a film vége felé, és e cinikus blaszfémia logikusan következik is destruktív létértelmezési logikájából. És akkor most próbáljunk kissé eltöprengeni azon, hogy miként adhatnánk méltó választ a film fájdalmas igazságokat is megmutató, végső soron azonban pusztító hazugságára.
Először is el kell ismerni, hogy a cím telitalálat, hisz az antik görög nyelvben az antroposz, vagyis az ember megnevezése szó szerint azt jelenti, hogy „aki felfelé tekint”, vagyis az ember legmélyebb ontológiai lényege az, hogy képes önmagát a végtelen időben horizontálisan és az ég és föld között vertikálisan szemügyre venni. Ahogy Weöres Sándor írja: „Alattad a föld, feletted az ég, benned a létra”, és amikor a létrán, vagyis a létmegértés szellemi hierarchiájának szintjein az ég felé törünk, mindig felfelé nézünk.
A film címe tehát azt sugallja, hogy a fizikai élvezetek kielégítésére irányuló anyagtömeg szakadatlan növelésén mint végcélon kívül nincs, nem volt és soha nem is lesz más célja az emberi létezésnek, vagyis ne felfelé, hanem lefelé, az anyag felé vessük tekintetünket, mert célja és értelme csak a táplálkozás, szex, hatalom gyönyörvényeiben kavargó létezésnek van.
Az azért felsejlik a film egyes jeleneteiből, hogy talán akár lehetne (lehetett volna) olyan, hogy „emberiség”, de valójában nincs, és most már nem is lesz soha. Ma már csak elpusztított nagykultúrák és nagyhitek bomlástermékeinek undorító ürülékkupaca a világ, az entrópia káoszba tartó lejtőjén már nincs és nem is lehet megállás. A legdrámaibb erővel a globális média „valóságipari műveit” jeleníti meg a film, ami már csak azért is logikus, mert hisz e tetszőleges valóságokat legyártani leginkább képes komplexum éppen Hollywood, ahol ez a film is megszületett.
Ezért is a film legkidolgozottabb karaktere a tízmilliós nézettséggel rendelkező talk-show szupersztárja, aki akár egyetlen mondatával eldöntheti a világ sorsát. És aki cinikus és gátlástalan kegyetlenséggel hoz létre nap mint nap újabb és újabb hamis törésvonalakat a történéseket értelmezni már elemi szinten sem képes kiszolgáltatott páriák őt istenítő alaktalan masszájában.
Egy sötét és hazug film a sötétségbe és hazugságba taszított világról, innen szép győzni, nézz fel az égre, emberiség!
