Valamikor, a televízió megjelenése előtt, az emberek hétvégenként kimentek a parkba, ki családdal, ki baráttal, barátnővel, szocializálódni, beszélgetni. Megvitatták az aktuális politikát, társadalmi kérdéseket, hitet, filozófiát. Aztán egyszer csak megjelent és elterjedt a lakásokban a televízió, valamikor az 1960 – as évek körül, és pár hónap alatt eltűntek az emberek a parkokból. Már nem voltak nagy beszélgetések, megszűnt az interakció, onnantól mindenki a televíziót bámulta délutánonként, vagy hétvégén.
Miközben mindenki otthon ült a tévé előtt, hogy feltöltsék rá az aktuális, politikailag korrekt világnézetet, az igazi közösségek megszűntek. Már nem volt miről beszélgetni, mert egyszerre mindenkinek ugyanaz lett a véleménye politikáról, tudományról, társadalomról: mindenki mantrázta, hipnotikus állapotban azokat a tételeket, amelyeket a tévé leadott nekik, akár híradókon, filmeken vagy dokumentumfilmeken keresztül. A beszélgetős, megvitatós közösségek elveszítették az értelmüket, hisz mindenki hirtelen “tájékozott lett”, felvilágosodott.
A televízió korszakát a közösségi média váltotta le. A közösségi média, a nevével ellentétben, ismét nem igazi közösség, ugyanazt a célt szolgálja, mint a tévé. Amit pluszba ad, és ami még jobban odaragasztja az embert, az a magamutogatás és visszaigazolási vágy kiszolgálása. Bár látszólag mindenféle információ megtalálható ezeken, azért a tényellenőrzésnek nevezett cenzúra vigyáz arra, hogy azok, akik nem keresnek, ne is találjanak, és csakis a megszabott és kívánt világnézettel találkozzanak.
Talán ma fontosabb, mint eddig bármikor, hogy igazi közösségek szülessenek. Olyan közösségek, akik el tudják engedni a hivatalos világnézeteket, hogy újra, beszélgetve és tapasztalatot cserélve, felépítsenek egy újat. Az igazi közösségekben ugyanis dogmáknak nincs helye. Sem tudományos, sem vallási dogmák nincsenek bennük, hisz az egymással szembeni nyíltság és őszinteség az alapjuk. Az igazi közösségekben az emberek, mint személyek és személyiségek vesznek részt, és megvalósítják azt a szellemet, ami csakis a közös éberségen keresztül jöhet létre.
A televízió megjelenésének köszönhetően a beszélgetések témája igencsak leszűkült. A férfiak általában sportról és autókról, a nők szappanoperákról beszélgetnek. Rengetek beszélgető fórum és csoport alakult a divat, az autók, a sport, a hírességek, celebek, árucikkek körül, amelyek a közösség illúziójával adagolják ugyanazt, amit a tévé – az elvárt világnézetet.
Az igazi közösség tagjai tisztelik egymást, és nyíltak egymás fele. Mert az igazi közösségek alapja a be-látás, céljuk a világnézet tágítása és az éberség fokozása. Több ember megvitathat olyan dolgokat, amelyekben teljesen eltér a véleményük, ismeretük, és ezek a viták építő jellegűek lesznek, abból az okból, hogy a résztvevők célja nem az egymás legyőzése, hanem a tudatuk tágítása. Hogy ez megtörténhessen, fontos, hogy mindenki saját személyéből és személyes tapasztalataiból táplálkozik, nem pedig tekintélyekre hivatkozik.
Az igazi közösségekben nincs helye tekintélyeknek, mert azokban a résztvevők sorsa adja az alapot. Ott senkit sem érdekel, hogy mit mondott egy celeb, professzor vagy költő, illetve ha érdekel is, ezek véleménye nem kizárólagos és abszolút igazság, csak vélemény. Így senki nem hivatkozik, mint bizonyítékra az elvei mellett, valakire, aki nincs is az adott közösségben.
Olyan igazi közösségek kellenek, ahol az emberek, mint régen, összegyűlnek, akár fizikailag, akár a virtuális térben, hogy tapasztalataikat és gondolataikat megbeszéljék, egymást segítsék. Az ilyen közösségekben nincs cenzúra, vagy “tiltott téma”, sem “tényellenőrök”. Ilyenek nem kellenek oda, ahol a közösség alapja szellemi. És az ilyen közösségek szabálya is igen egyszerű: aki a közösséget nem építi, hanem bomlasztja, azt a közösség kidobja magából.
A közösségi oldalakkal, és fórumokkal ellentétben, az igazi közösségben igazi személyek vesznek részt, még akkor is, ha virtuális közösségről van szó, és nem “ál-profilok”, meg robotok, meg arctalan véleményezők. És ez nagyon fontos egy közösségben: igazi közösséget ugyanis személyek alkotnak, nem “profilok”. Egy közösségben az egész ember benne van, nem csak egy része, nem csak világnézetének egy darabkája.
A Csapat.org egy próbálkozás arra, hogy igazi közösséget építsünk. Amelynek akkor lehetsz igazi részese, ha önmagad vagy, és igazi lényedet adod hozzá. Ha mindenki saját magát hozzáteszi, akkor a közösség felemel. Mint minden igazi közösségben, itt is működik a kompenzáció törvénye: ki szívét lelkét beleadja, sokkal többet kap a közösségtől, mint aki csak félig van benne, vagy csak bámészkodó a közösség szélénél.
Amikor még az emberek a parkban találkozgattak és beszélgettek, sétálgattak a kisebb csoportok között, és bele-belehallgattak egy egy beszélgetésbe, és amely érdekelte őket, oda bekapcsolódtak. Ha nem találtak olyan csoportot, ami épp érdekelte őket, akkor létrehozták ők. Elmesélték egymásnak, mit láttak, mit hallottak, mit olvastak, és közösen megvitatták ezeket a dolgokat. Így tágították világnézetüket, bővítették ismereteiket. Tanácsot és segítséget kértek, vagy épp adtak. És ezek a beszélgetések mindaddig éltek, amíg a televízió át nem nevelte az embereket, és meg nem osztotta őket rendszerhívő és rendszerellenes csoportokra. Azaz sikeresen programozott, és programozásra nem annyira fogékony egyedekre. Nem maradt mit megbeszélni, csak háborúzni lehetett ezután, észérvek már nem maradtak (hisz lassan senki nem gondolkodik, hanem használja a beadott világnézeti programjait), így csak az egymás lehülyézése maradt. Ma már igen jól látható az igazi közösségek hiánya, nincs egy hely, ahol a teljes ember megnyilvánulhatna, mert mindenhol csak az élet bizonyos szelete érdekes, a többi ki van zárva, és mindenhol csak az adott moderátor vagy vezető elveivel egyetértők szólalhatnak meg. És persze mindenhol egy adott tekintély világnézete az alapszabály. Legyen szó akár politikai csoportokról, akár sportról, akár közösségi problémákról. A ma létező csoportokat és fórumokat csupán egy dolog különbözteti meg egymástól: vannak-e gazdasági érdekeik – ez esetben politikailag maximálisan korrektek, vagy nincsenek, de ez esetben a működtető ambícióit kell kiszolgálni.
A Csapat.org igyekszik igazi közösség lenni: nincs semmiféle érdek, nincs támogatás, nincs politikai meghatározottság. Viszont ez nem azt jelenti, hogy káosz és szabadosság megengedett, hisz az igazi közösség alapelvei kell érvényesüljenek: személyes implikáció, egyenesség, nyíltság, belátás, egymás tisztelete, és főleg: a fejlődés igénye. A beszélgetések lényege nem az, hogy bizonygassuk a mi nézetünk helyességét, hanem hogy a mi nézetünket hozzáadjuk a többihez. Bár első látásra nem tűnik úgy, de igen nagy különbség van a két dolog között. Ez a hozzáállás dönti el, hogy valaki a közösség része, avagy kívülálló. Az egyikben az ember csupán a véleményét adja, másikban a személyét. És, mint ahogy írtam, az igazi közösséget személyek alkotják.
