J.Sz.István
,,A helyes hozzáállást valamiféle könnyüség és öröm hatja át, akkor is ha göröngyös az út, a lovas könnyedén megüli lovát,szem előtt tartva mindketőjük életét, épségét." - Írja Levente…és egyet értek.
A helyes hozzáállás éppen a megfelelő komolyságon alapszik, vagyis a nélkül nincs helyes hozzáállás, és ahogy írod Levente, attól a komolyság nem teher és befeszülés, meg erőlködés kéne legyen, ha ezt derűvel teszem, megengedem és nem feszülök neki. Azt amit ír Levente, amikor már ,,betegség’ azt én is ismerem, de gondolkodom milyen helyes magyar szóval lehet ezt a szót behelyettesíteni, de nem jut eszembe, csak körbe magyarázni tudom, Inkább szorongás attól, hogy nem jól csinálom, félelem az alapja, a teljesítmény kényszer, pontosabban túl nekifeszülök a feladataimnak, esetleg bolhából elefántot csinálok, és elfelejtem azt, hogy tanulni jöttem ide, és a tévedéseimből tudok a leginkább okulni. Nem tudom örömmel tenni, lazán, megengedve, persze teljeskörű felelősség tudattal, mintha attól félnék, hogy valaki mindig rákoppinthat az orromra, nem tudom értékelni az élet apró vagy nem apró örömeit, nem látom bennük a lét színességét. Minidig az foglalkoztat, hogy vajon jól csináltam-e. Vigyáznunk kell ne tévesszük össze azzal a komolysággal, amiről István ír, az ilyen ember nem komoly, hanem már mogorva, életunt, belefáradt, elfásult. Viccesen írva, és sokszor magamnak is mondva, ez már nem komolyság, hanem hülyeség. 🙂)
