Hadd legyek picit “kontraproduktív” :-)
Ne vegyük el másoktól, amiben jót alkottak, ezekkel a szavakkal és úgy általában, minden hasonlóval teljes mértékben egyet tudok érteni, jó lenne magyarul is pár hasonló.
A cikket kompletten kimásoltam ide az egy.hu-ról
Szeretjük hangoztatni, mennyire egyedi és gyönyörű is a nyelvünk, és valóban szép számmal találhatunk olyan szinonimákat és szófordulatokat, amik - legalábbis érzésre - nem lefordíthatók más nyelvre. Akadnak azonban olyan kifejezések, amikre nekünk nincsenek megfelelőink. Érzések, amiket csak körbeírni tudunk. Tíz olyan „külföldi érzés” következik, amit valószínűleg Te is megtapasztaltál, még ha nem is tudtad megfogalmazni!
Bánszegi Rebeka
Emlékszel az Érkezés című filmre, amiben földönkívüliek látogatják meg bolygónkat, akik furcsa, körkörös jelzésekkel kommunikálnak? Méghozzá amiatt, mert velünk ellentétben nem lineárisan, hanem körkörösen fogják fel az időt, ahol jelen, múlt és jövő egyszerre és állandóan történik. A sztori szerint, ahogy a főszereplő megérti és elsajátítja az idegen nyelvet, saját maga is hasonló képességekre tesz szert. Eszerint tehát az, hogy milyen szavakat használunk,
meghatározza a gondolkodásunkat és azt, ahogy a világot észleljük.
Bár a film nyilván fikció, az alapállítás egyáltalán nem annyira szélsőségesen sci-fibe illő, mint elsőre gondolnánk. Egy jelenleg is futó pszichológiai projekt keretében például azokat a szavakat gyűjtik a világ minden nyelvéből, amik lefordíthatatlanok. A kutatást vezető pszichológus szerint ugyanis
a szavakon keresztül ismerjük meg és értjük meg a környezetünket.
Ezek szerint pedig a másik nyelvben nem létező szavak igenis elárulnak valamit arról, hogyan gondolkodunk és érzünk. (Sajnos a magyarból csak három szó szerepel egyelőre a listán: pertu, pihentagyú és a sírva vigad.) Bár ott még semmiképp nem tartunk, hogy egy új nyelv segítségével belelássunk a jövőbe, mint az Érkezésben, de az ilyen és hasonló elméletek arra mindenképp rávilágítanak, hogy milyen fontos szerepet tölt be a nyelv az életünkben. Hiába gazdag a magyar nyelv, előfordulhat, hogy többet vagy mást érzünk, mint amit szavakkal ki tudunk fejezni. Ilyenkor felmerülhet – főleg az előzőek fényében – hogy esetleg
amiatt nincs szavunk bizonyos érzésekre, mert nem is érezzük őket.
Kicsit persze árnyalja a képet, hogy érzésekről beszélünk, amikkel kapcsolatban szinte minden könnyebb, mint beszélni róluk. Gondoljunk csak bele, hány párkapcsolati konfliktust okozhat az, hogy két ember egyszerűen nem tudja megfogalmazni pontosan, mi bántja, mi fáj neki vagy éppen mitől érezné jobban magát. Valószínűleg ez nyelvtől függetlenül a világ minden táján probléma. Aki azonban szívesen bővítené érzéseinek skáláját, annak itt van néhány „új” kifejezés, ami a magyarból hiányzik.
Forelsket (norvég)
Az az eufórikus érzés, amikor éppen fülig beleszeretünk valakibe. A csodálatos állapot, amikor (még) minden izgalmas és pusztán az, hogy a másik eszünkbe jut, felvillanyoz minket. A forelsket a kapcsolat elején jelentkezik, amikor minden túlcsordul, és reméljük, hogy amit tapasztalunk, sosem múlik el.
Gigil (filippínó)
A gigil azt a sürgető vágyat takarja, amikor valami vagy valaki annyira aranyos, hogy feltétlenül meg szeretnénk fogni vagy gyömöszölni. Vonatkozhat tárgyakra, de kisállatokra, illetve nyilvánvalóan gyerekekre. A jól ismert arccsípkedés idősebb rokonok részéről a család kisebb tagjai irányába, illetve a „majd megeszlek” kifejezés valami ilyesmi érzésből fakadhat.
Greng-jai (thai)
Alapvetően arra a kellemetlen állapotra utal, amikor nem szeretnénk megkérni valakit a segítségre, mivel tudjuk, hogy problémát okozna neki. Leginkább olyan helyzetekben jelentkezhet, amikor muszáj szívességet kérnünk, annak ellenére, hogy a kérés teljesítése a másiknak nyilvánvalóan nem fog gond nélkül menni.
Litost (cseh)
Az érzés, amit maga Kundera nyilvánított lefordíthatatlannak. Az önsajnálathoz áll a legközelebb, de annál szélesebb jelentése van, Olyan kín és fájdalom, amit akkor érzünk, amikor ráeszmélünk saját nyomorúságunkra.
Lagom (svéd)
A lagom ismerős lehet, hiszen az utóbbi időben egy egész divatos életformát ráhúztak a svédek. Sem túl kevés, sem túl sok valamiből – éppen elég, éppen megfelelő. Némiképp kilóg a listából, mert tulajdonképpen ez egy mennyiségre és minőségre utaló jelzőszó, de időközben egy egész életérzést takar.
Koi no yokan (japán)
A koi no yokan azt takarja, amikor valakivel, első találkozásra érezzük, hogy esélyünk van vele egy későbbi szerelemre. Majdnem „szerelem első látásra”, de mégsem teljesen, hiszen itt nem egy meglévő érzelemről van szó, hanem a lehetőségről. Amikor úgy érezzük, hogy két ember képes lenne egymást szeretni.
Saudade (portugál)
Nosztalgikus kötődés olyan dolgokhoz vagy emberekhez, akiket egykor szerettünk, de aztán ez az érzés megszakadt és pontosan tudjuk, hogy már sosem fogunk ugyanúgy érezni. Ez az érzés valószínűleg mindenkinek ismerős lehet, aki már túl van egy-két szakításon. Talán hátramaradt vagy visszamaradt szeretetként írható le.
Shemomedjamo (grúz)
Amikor már teljesen teli vagyunk, de a „szemünk még kívánja”. Akkor beszélhetünk róla, ha annak ellenére is folytatjuk az evést, hogy nem vagyunk éhesen, pusztán amiatt, mert annyira finom valami.
Yuputka (ulwa)
A dél-amerikai törzs nyelvében külön szó van arra a félelemre, ami akkor fog el minket, amikor az erdőben éjszaka egyedül vagyunk, és úgy érezzük, mintha mászna valami a bőrünkön.
Iktsuarpok (eszkimó)
Egyfajta izgatottság, türelmetlenség vagy kíváncsiság azzal kapcsolatban, hogy éppen várunk valamire vagy valakikre. Az érzés olyan erős, hogy arra késztet minket, hogy időnként ellenőrizzük az ablakból vagy ajtóból, hogy megérkeztek-e.
