Számos őshagyományban, így a magyarban is az életfát vagy világfát kulcsfontosságú jelképnek tartották. A nemzeti öntudat erősítéshez elengedhetetlen lenne az, miképpen őseink hitvilágát, természetközelségét megismerjük, ugyanis évszázadokon keresztül a kereszténység egy kimondhatatlan erőszakos elnyomást, pusztítást végzett, az ők általuk elvetendőnek, ördögtől valónak és bűnősnek tartott, pogánynak nevezett hagyományokon. Sajnos a mai korunkra jóval kevesebbet tudunk már a jelképeinkről, szellemi szertartásainkról, azonban, ami fennmaradt azzal törődnünk kellene.
Hamvas Béla úgy értelmezésében Jézus azt tanította, hogy mindenkiben tengely van („Én vagyok az út….”). Ez kétségtelenül így igaz, itt pusztán azt a megjegyzést tenném, hogy oly mértékben belénk ivódott a keresztényi felfogás, miszerint a saját szellemi értékeinket már-már nem is ismerjük. Nem tartom helyesnek, amikor egy vitában, beszélgetésben, ha valaki az evangéliumból idéz rögtön meggyőző tud lenni, a többség pedig elhallgat, holott a kereszténység ugyanolyan hagyomány, mint a többi, nem előrébb való egyiknél sem. Hol jelenik meg a magyar őshagyományban ez a tengely? Hát, pontosan ebben az életfában vagy világfában. Az én véleményem az, hogy sokkal nagyobb metafizikai ismeretre, illetve megértésre juthatunk, ha a saját metafizikánk felé fordulunk először.
Nézzük meg mily szellemi tudást hordoz magában a világfa. A fa az életet jelképezi, a növekedést, a fejlődést. A fenséges, egyenes tartással egy öntudatosságot sugároz, mint amilyenné az ember kéne váljon. Összeköti az Eget a Földdel. A fa magában egyesíti a négy őselemet: a tüzet, a földet, a levegőt és a vizet. Már mag korában is a négy elem együttes összhangja szükséges ahhoz, hogy az élet elinduljon. A tűz elemet a fényen és a melegen, amire szüksége van, illetve a növekedésen keresztül találhatjuk meg. A földet kézzelfoghatóan az anyaföldhöz kapcsolhatóan érthetjük meg, melyből táplálkozik, és amely a gyökérzet által megadja a szilárd tartást számára, a biztos talajt, hogy a léte rátudjon épülni. A levegő elem kevésbé látható, csakhogy mivel a fa is lélegzik, ekképpen ebben a megfoghatatlan cselekvésben ott van a levegő elem. A légzés egy összeköttetést biztosít az össze létezővel, a légzés által mindnyájan össze vagyunk kapcsolva. Végül a víz elem, mely ugyanúgy elengedhetetlen az élethez. A víz a körforgásban jelenik meg a fában, ahogy felszívja, majd magán keresztül áramoltatja, eljuttatva minden sejtjébe, onnan elpárologtatja és az esővel újra visszakerül a talajba és így kering a víz megállás nélkül.
Ennek a négy elemnek az egyesülése lenne az ötödik elem, amelyet a keleti metafizikában(tao) is megtalálhatunk. Az ötödik elem maga az életfa. A tengely, melynek ágai között laknak az égitestek, két oldalán pedig megjelenik: balról a nő és jobbról a férfi elv, a Hold és a Nap képében. Ez a kettősség, az ellentétek megmutatkozása. Ráadásul a hármasság is fellelhető, ahogy előbben írtam, a fa összekapcsolja az Eget és a Földet, az ábrázolásokon jól látszik, milyen módon a gyökérzet, vagyis a föld alatti rész is rajta van. Ezen rész lenne az alsó, sötét, a föld alatti övezet, melyhez, ha úgy tetszik sorolhatjuk az ösztönöket meg a tudattalan tartalmakat. A köztes világ, amely az Ég és Föld között található, az árnyékos rész, ez a középső terület a föld felett van már, szó szerint a földön, ez a mi valóságunk, ahol az anyagi életünket éljük és tapasztaljuk a létezés ellentétességét(polaritását). A karmánkkal, más szóval a hozott és megoldandó feladatainkkal. Az érzelmek tere is ez, a lélekhez tartozó rész. A felső tartomány a fénynek a birodalma, a szellemhez tartozik, az isteni öntudat, vagy az alkímiából idézvén az aranyöntudat tájéka ez, a felettes éné.
Az életfa ily módon tökéletesen jelképezi az embert. A tengely bennünk van, összhangba kell hoznunk a négy elemet és mi vagyunk az ötödik elem, a bennünk levő tengely, mely által, magunkon keresztül visszajuthatunk az Egységbe.
Sokat töprengtem, hogy milyen közöm van a zsidó kereszténységhez, ráébredtem, hogy semmi. Ez a zsidóság hagyománya, ezzel nincs is gond. De nem a mienk. Hacsak arra gondolunk, miképp a saját hagyományunkban beszélünk olyan (totem)állatokról, melyek ezen a vidéken találhatóak meg, avagy a fákról, amelyek itt vannak, akkor is már nagy a különbség, a keresztény tanításokban olajfáról, pálmáról, fügéről esik szó, ámde hogyan is tudnánk azonosulni, képet alkotni és magunkévá érezni azt a vidéket, ha azt se tudjuk milyen az. Azt a hagyományt kevésbé érthetjük, hiszen nem abban nőttünk fel, nem oda születtünk és nem véletlenül, tanulni lehet belőle, viszont nem szabad elfelednünk, hogy van nekünk is egy komoly metafizikánk, ami szellemben és lélekben sokkalta közelebb áll hozzánk, mint a zsidó kereszténység.
