Az emberek számtalan dolgot kitalálnak, hogy a sorsjelzéseket elfedjék, valamint pót-, műboldogság érzésben legyen részük. A 21.században ilyen tevékenység lett a nyaralás. A nyaralásban könnyen felfedezhető az önámítás. Mi is a nyaralás voltaképpen? A robotoló, kiégett ember egyik kábítószere a számos közül, mindössze erre rengeteg pénzt költ és nem otthon végzi a kábulást. Másodsorban ez divat lett, ha nem mész nyaralni manapság, akkor az olyan, mintha nem tartoznál a társadalomhoz. Ha nem mész, akkor azt hiszik nincs pénzed, valami egészségügyi bajod van, még le is nézhetnek. A divaton túl pedig verseny is, amelyben a résztvevők nagy része a közösségi oldalakon megossza a képeit, hogy lássa a világ, miszerint mekkora jólétben fürdőzik valaki. És akkor jön az irigység, feszültség, a válasz pediglen, miképpen a következő évben én is szeretném megmutatni, hogy képes vagyok annyira megvadultan tovább dolgozni, hajtani, rengetegszer nem tisztességes módon, hogy néhány napra én is eltudok menni valami „különleges” helyre. Viszont a „különleges” helyért többet kell dolgozni, más szóval, a családtól, de magamtól is távolabb lenni, még jobban kiégve, eszeveszetten és elfáradva, betegebben létezni. És akkor mi értelme van a munkának? Azon kívül, hogy fenntartunk egy magunk által létrehozott rendszert, ahol magunkat ugráltassuk, magunkat dolgoztassuk, magunkat mérgezzük, magunkat átverjük, és mivelhogy ez a mi felelősségünk, ebből kifolyólag ezen természetellenes és rendeltetésellenes, teremtésellenes dologban részt venni felelőtlenség. A nyaralás ilyen értelemben felelőtlenség, ugyanis ez egy végterméke az életellenes életünknek, amelyet ismét fenntartunk. Mi a szemetet is megtartjuk, és amikor már nagyon betegek leszünk és kiégtünk teljesen, akkor elmegyünk nyaralni megint, nem elgondolkozunk, milyen módon ez lehetne akár egy jelzés. Nem! Nyaralni megyünk és enni és inni, lerészegedni attól, hogy „szabadok vagyunk”. Az ember azért züllik nyaraláskor, mert szabadságérzete van, azt mondja, most ellazulhat, vagyis laza sem tud lenni. Nincs ahogy, ugyanis a lazaság a boldogság egyik ismérve, továbbá, miképpen tisztába tegyük a dolgokat, mert ezzel kapcsolatban megannyi a tévképzet. A lazaság kizárólag a teljes felelősségvállalással jöhet létre. Mert az nem lazaság, hogy én most kirúgok egyet a hámból, erre csak a tömeg mondja azt, hogy lazaság. Ez hamis lazaság!
Egy élménygyűjtés is benne van az egész felhajtásban, hiszen az ember a minden napjaiban nem látja a csodát. Például egy napkeltét, ahogy az élet elindul egy nap. Ez már nem élmény, csak az, hogy nem tudom milyen élvezeteket megélni és minél jobban fokozni az izgalmat.
Nem pusztán a szokásos nyaralási helyszínek jöhetnek szóba, hanem bármi lehet, akár kirándulni a hegyekben is, nem a helyszín a lényeg, ugyan lehet különbség, viszont a természetben is lehet önámítás végezni. Az éberség elengedhetetlen ahhoz, hogy lássam mit művelek valójában, ez mindenre igaz. Az ember szereti és szeretné is meggyőzni magát, miszerint ő nincs benne ilyesfajta hazugságokban. Az éberség módfelett nehéz, ugyan ez a jupiteri őserő, azonban pont úgy benne foglaltatik a zűrzavar és a sejtelemesség, a homályosság, a nehezen érthető dolgok is, vagyis az éberség és a ködös látás egymásnak ellentétei, de ugyanabból származnak. Ennek ellenére az ember képes megérkeznie oda, hogy őszintén lássa a valóságot, valamint azt, milyen módon mit, miért csinál.
A szabadságérzet ebben az esetben hazugság, hiszen rabja az élvezeteknek, rabja a pénznek, mivel ebben a sorskerékben van. Pénzzel nem váltható ki a szabadság, hiszen a pénztől függ, nem szabad, ezért önámítás. Azt mondják kikapcsolódni mennek az emberek. Mit kapcsolnak ki? Azt, hogy most nem gondolkoznak, megfeledkeznek az otthoni életükről, mivel az egy roncs. Amikor lejár a „szabadság” és visszakapcsolódnak a valóságba, akkor jön a mély zuhanás, a búskomorság. A felelősségvállalás továbbra sem, hanem ezt a nehéz, szenvedést valamivel el kell nyomni és jön a züllés, szinte bármit bevet az ember, hogy megédesítse az életét. Ha valaki boldog, akkor nem megy nyaralni és nincs szüksége kikapcsolni a felelősségérzetét. Mi az hogy „szabadságon vagyok”? Valaki gondolkozott el ezen? Amikor egy ilyen kijelentést teszünk, tudatosítjuk, hogy ha e szabadságon vagyunk másképpen azt jelenti, hogy rabszolgák vagyunk ezen kívül.
Az ember nem érti a szabadságot. A szabadság tulajdonképpen a korlátok, az egyetemes törvények ismerete, a felelősségvállalás gyakorlása révén valósul meg. A szabadság az az, amikor tudom hol a helyem a világban és mi az én szerepem, mi az értelme a létemnek. Egyszóval tudom és végzem a dolgom, ekkor szabad vagyok. Ezzel szemben számtalanszor rosszul értelmezi és érzi az ember, ugyanis a hamis szabadság érzésében, az önfegyelem hiányában tesz meg olyan dolgokat, amelyek teljes egészében ellentétesek mondjuk az éber tudatával, ez az őrület állapota, amikor az ember elveszti a fegyelemét és megőrül a szabadságában. A szabadság és az őrület közel állnak egymáshoz. Egymást szülik. A szabadság keretek között létezhet kizárólag, ez tartja meg, enélkül őrület van, tudat vesztettség. Ezen dolgok mind-mind a szaturnuszi őserőhöz tartoznak.
